Pisztráng mentás brokkolival és fokhagymás citrommártással

Hozzávalók
4 pisztrángfilé,
só,
bors,
vaj és olaj a sütéshez

1 kg brokkoli,
vaj,
só, fehér bors,
mentalevél

5 dkg vaj,
2 ek liszt,
1 citrom leve és lereszelt héja,
fél fej hagyma,
2 cikk fokhagyma,
2 dl tej
2 ek tejföl,

A mártáshoz a vajat egy serpenyőben felforrósítjuk, hozzáadjuk az apóra vágott vagy lereszelt hagymát és üvegesre pirítjuk. Beletesszük a lisztet, gyorsan megfuttatjuk (vigyázzunk, hogy ne barnuljon meg) és lassan felöntjük a tejjel. Közben folyamatosan kavargatjuk, hogy ne legyen csomós.
Fűszerezzük sóval és a citromhéjjal, beletesszük a zúzott fokhagymát és felforraljuk. Utána beletesszük a citrom levét és azzal is összeforraljuk. Végül hozzáadjuk a tejfölt és hagyjuk kicsit hűlni.

A brokkolit rózsáira szedjük és a habzásig melegített vajon megfuttatjuk. Fűszerezzük és egy kis vizet öntve alája, fedő alatt puhára pároljuk.

A pisztrángfilékről leitatjuk a nedvességet, sózzuk, borsozzuk és egy kevés vaj és olaj felforrósított keverékén pár perc alatt mindkét oldalát pirosra sütjük úgy, hogy először a bőrös felét tesszük a zsiradékba.

A pisztráng filézésének módja itt megtekinthető.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések