Sütés sütőpapírban

A sütőpapírt nem csak sütőben használhatjuk, hanem serpenyőben is süthetünk a segítségével különböző ételeket: csirkemellfilét, halat, vékony karajszeletet, bundás kenyeret sőt tükörtojást is.
Használatának egyik legfontosabb előnye, hogy egészséges ételeket készíthetünk minimális zsiradék használatával. A bolti fűszerpapírral ellentétben a fűszereket kedvünk szerint variálhatjuk, ha házilag készítjük a fűszerpapírunkat, és nem mellékesen tartósítószer- és ízfokozómentes lesz. Egy másik előnye, hogy egy serpenyőben két-háromféle fűszerezésű húst is süthetünk anélkül, hogy az ízek összekeverednének.
Használatához levágunk egy kétszer akkora darabot mint amekkora a sütni kívánt hússzelet. Vékonyan megkenjük olívaolajjal, megszórjuk a tetszés szerinti fűszerekkel, ráhelyezzük a húst úgy, hogy középen kettéhajtva a papírt be tudjuk vele takarni.
Ha a húst előzőleg bepácoltuk, akkor egyszerűen csak kivesszük a pácból és ráfektetjük a papírra majd betakarjuk. Felmelegített serpenyőbe tesszük és mindkét oldalán megsütjük.
Bundás kenyérnél is hasonlóképpen járunk el. Itt is vagy fűszerezzük a papírt vagy a fűszereket a felvert tojásba keverjük, majd a tojásba mártott kenyereket a papírra tesszük és serpenyőben mindkét oldalukon megsütjük. A végeredmény pedig egy finom, olajtól nem tocsogó bundás kenyér lesz. Akkor érdemes így készíteni amikor csak 2-3 szelet kenyeret szándékozunk sütni. Ha többet szeretnénk, készítsük tepsis változatban.
A tükörtojásnak kis 'csónakokat' készítünk úgy, hogy egy négyzet alakú papír sarkait betűrjük és papírtűzővel összetűzzük, az alját vékonyan megkenjük olajjal, majd ezekbe ütjük bele a tojásokat, majd serpenyőbe téve megsütjük.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések